Történelem testközelben

ORDASS LAJOS püspök

A Magyarországi Evangélikus Egyháznak a II. világháborút követõ évtizedekben D.dr. Ordass Lajos volt az egyik legkiemelkedõbb személyisége. Életmûve az utókor számára is tartogat megújító üzenetet.

Ordass Lajost 1945-ben választották püspökké. A nehéz idõkben tántoríthatatlanul kiállt az egyház identitása és az evangélium igazsága mellett. Amikor az 1948-as államosítások során az állam és az egyház között megindult tárgyalásokon az egyházi iskolák államosítását önként nem volt hajlandó kérni, megszületett félreállításának terve.

A leszámolás házkutatással, és õrizetbe vételével indult. Felszólítják a püspöki tisztérõl való lemondásra, amit õ elutasított. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy az egyre gyakoribbá váló koncepciós perrel kellett számolnia. Névtelen feljelentés alapján "külföldi adóssal szemben fennálló követelés bejelentésének elmulasztása" miatt vádolták, azért, mert amerikai útja során a kilátásba helyezett dollársegélyt a Nemzeti Banknál nem jelentette be. Minden jogi érv ellenére az uzsorabíróság kétévi börtönre, valamint politikai jogvesztésre ítélte 1948. októberében.

Az egyházi különbíróság 1950. április elsején ült össze az akkori kultuszminiszter sürgetésére. Nyolc bíró tartózkodásával, négy szavazattal állapították meg a fegyelmi vétség elkövetését. Azt írja Ordass: "Kevésszer éreztem magamat életemben annyira megalázva, mint akkor, amikor a börtöntisztviselõ szinte megvetõ utálattal mondta, hogy ezek után, hogy az egyház ítéletet hozott ellenem, nem hivatkozhatom arra, hogy az államhatalom igazságtalanul ítélkezett felettem".

S Õ mégsem zúgolódik, hanem ügyét Istenre hagyja.

A vádak alaptalanságát az is jelzi, hogy még a forradalom elõtt, 1956. október 5-én sor került állami, majd október 8-án egyházi rehabilitációjára.

Ordass Lajos 1956. október 31-én újra átvette püspöki tisztét és egyben az egyház vezetését is, az akkori igen nehéz körülmények között. Elsõrendû feladatának tekintette a lelki élet mielõbbi megújítását. Erejének megfeszítésével járta a gyülekezeteket, és hirdette Isten igéjét. Második püspöksége alatt új alapokra sikerült helyeznie a Lutheránus Világszövetséggel (LVSZ) és az Egyházak Világtanácsával megromlott viszonyt. Ennek külsõ, látható jele volt, hogy az eddigi gyakorlattól eltérõen másodízben is az LVSZ elsõ alelnökének választották meg Minneapolisban 1957-ben.

A forradalom bukása után újra kezdõdtek a megpróbáltatások. Az állam és az egyház közti tárgyalásokon az állam részérõl olyan mértékû személyi változásokat követeltek tõle (mintegy 15 fõ cseréjét), amely megsemmisítette volna az egyházi élet legfõbb pontjain azokat a változásokat, amelyeket az egyházi közvélemény 1956 õszén kiharcolt. Olyan személyek visszatértét tette volna lehetõvé, akik az államhatalmat kiszolgálták. Ordass ezúttal sem hátrált meg. Tiltakozott az államhatalomnak az egyházi belügyekbe történõ beavatkozása ellen.

Nehéz hónapok következtek. Hajsza indult a püspöki szék megüresítésére. Ehhez igénybe vették a megfélemlítés és állami nyomás minden eszközét. Végül másodszor is sor került törvénytelen félreállítására, mert nem volt hajlandó az állami parancsokat végrehajtani, nem volt hajlandó parírozni. Másként nem tehetett, ha hû akart maradni Urához. Sem nyugdíjazási, sem fegyelmi határozatot nem kapott, hanem rövid úton, hatalmi szóval távolították el 1958. júniusában.

Ettõl kezdve teljes visszavonultságban élt haláláig. De félreállítottságában is élõ sejtje maradt egyházának, akire híveil mindig tisztelettel felnézhettek és akit továbbra is igazi fõpásztoruknak tekintettek. Jelezte ezt az is, hogy a willmari Vinje Lutheran Church templom (Svédország) körhajójában a Krisztustanúk névsorában az õ nevét is szerepeltették.

Ordass Lajos 33 éves püspökségébõl mindössze öt évet tölthetett tényleges egyházi szolgálatban, mégis a Magyarországi Evangélikus Egyház, de egyben a nemzet történetében is kiemelkedõ személyiséggé vált. Az egyház és egyben a nemzet szabadságáért, identitásáért küzdött.

1978. augusztus 14-én bekövetkezett haláláig egyházközségünk területén élt, és hûséges látogatója volt istentiszteleteinknek. Már elsõ, 8 évig tartó félreállítottságát is gyülekezetünk csendes, imádkozó, egyszerû híveként élte, így természetesnek tartotta, hogy rehabilitálását követõen, 1956-ban itt lépett elõször szószékre és ide tért vissza egyszerû igehallgatóként 1958-ban is. A templom egyik félreesõ sarkában ma is ott áll a két környezetétõl elütõ szék, melyben feleségével együtt hallgatta az igét.

1983-ban neves külföldi teológusok részvételével létrejött a nemzetközi Ordass-alapítvány Oslóban . 1989-ben Budapesten megalakult az Ordass Lajos Baráti Kör, mely a szellemi örökség ápolását és az egyház megújulásában való közremûködést tûzte ki célul maga elé. A Kör elnöke dr. Boleratzky Lóránd, presbitériumunk tagja, avatott szakértõje Ordass Lajos munkásságának. A kör tevékenysége, publikációi elõsegítik az életmû bemutatását az utókor számára.

A templomunk elõterében elhelyezett Ordass Lajos emléktábla figyelmeztet: "Nem halok meg, hanem élek és hirdetem az Úrnak cselekedeteit".