Presbiter

1986-ban születtem a vajdasági Zentán, ahonnan 1993-ban települtünk át Budapestre édesanyámmal és a két nővéremmel. Közgazdászként végeztem, 2011 óta a Pénzügyminisztériumban dolgozom. 2020-ban nősültem, 2022-ben született kislányunk, Abigél.


1996-ban kerültem a gyülekezetbe, mikor édesanyám lett az egyházfi. Ezt követően a parókián nőttem fel, 2012-ig, édesanyám nyugdíjba vonulásáig itt laktam.

 

A gyülekezet életébe nem csak fizikailag, lelkileg is bevonódtam, Vári Krisztina vezetésével konfirmáltam, még a Tartsay Vilmos utcában. Csoma Emmi néni szervezett be a versmondó körbe, illetve Binder István a karácsonyi szeretetvendégségekre összeálló „felnőtt színjátszó körbe”. A református testvérekkel közös cserkészcsapatban, illetve gyülekezetünk énekkarában is néhány évig tag voltam.