Több okból is szeretem ezeket az alkalmakat. Ilyenkor az egyébként néhány órás együttlétek témájára egy egész hétvége jut, jó eséllyel gazdagabban megy haza a fiatal, ha másért nem, a közösségi élményből fakadóan.
Több okból is szeretem ezeket az alkalmakat. Ilyenkor az egyébként néhány órás együttlétek témájára egy egész hétvége jut, jó eséllyel gazdagabban megy haza a fiatal, ha másért nem, a közösségi élményből fakadóan. Amiért viszont a legjobban szeretem ezeket a hétvégéket, mert évente csak egy van belőlük. Maximum kettő. Ezért (szinte) mindenki eljön, és ott van bennünk a
késztetés, hogy ezt a hétvégét semmiképp ne tékozoljuk el.
Idén stílusosan az év igéjét boncolgattuk Nagy Szabolccsal, aki az egész hétvégét kordában tartotta. Akinek ez kapásból nem jut eszébe: „Te vagy a látás Istene” (1Móz 16,13). Ennek kapcsán gondolkodtunk arról, hogyan látjuk magunkat, vajon ez mennyire egyezik azzal, amit Isten lát. De arról is beszélgettünk, hogy egyes bibliai szereplőket miként látunk mi, és hogyan láthatta Jézus abban az időben. A konklúziót persze mindenki magának levonhatja, egyben azonban megbizonyosodtunk, hogy Isten bennünket az ő szeretett gyermekeinek lát, akikben gyönyörködik.
Nagyszerű hétvége volt, rengeteg kötetlen programmal, amelyek alatt bőven adódott lehetőség olyan dolgokról beszélgetni, amelyekre kevés egy általános ifi ideje. Az i-re a pontot a vasárnapi istentisztelet tette fel, egész pontosan gyülekezetünk korábbi hatodévese, az ifi „felvirágoztatója”, Szemerei Benjámin, aki a szertartást végezte a Nagyvelegi evangélikus templomban.
Köszönjük Nagy Szabolcsnak, Mátyás Viktóriának és Kovács Bencének az együttlét szervezését, valamint Osváth Szabolcsnak, aki nélkül nincs ifi hétvége.
Keczkó András